Történetünk

A Ginkgo kőkompozit története, őszintén cenzúrák nélkül

Két évvel ezelőtt, egy forró nyári napon pattant ki az ötlet a fejünkből. Talán a hőség, talán a szenvedélyünk tette, de a probléma, amivel szembesültünk, valós volt: nehezen találtunk olyan fagyálló tálakat, amelyek méltók lettek volna növényeink, különösen bonsai-aink szépségéhez és igényeihez. Nem csak praktikus, de esztétikus megoldást kerestünk. Olyan tálakat szerettünk volna, amelyek kőmintásak, harmonizálnak a bonsaiokkal, és visszaadják a természetes élőhely hangulatát. Elrugaszkodtunk a klasszikus formáktól, új designokat álmodtunk meg, a bonsaiok különleges formáját, lombkoronáját követve. Aztán jöttek a kérdések. Hogyan lesz fagyálló? Miből készülhet, hogy egyszerre legyen stabil és ultra könnyű? Hogyan bírja majd el a fa súlyát? Hogyan szállítható? Elkezdődött a kísérletezés – lépésről lépésre. Folyamatosan beleütköztünk valami akadályba. Rengeteg anyagot próbáltunk ki, számtalan kudarcot éltünk meg, sok álmatlan éjszakát átvészelve, de a kompozit nem akart összeállni úgy, ahogy elképzeltük. Ekkor bevontunk vegyészmérnököket is, akik nem kis szakmai kihívással találták szembe magukat. Folyamatosan segítettek bennünket apró tanácsokkal, amiket mi magunk kísérleteztünk ki, újra és újra. Végül ők is végigkísérték a termékfejlesztés útját. Ezúton is köszönjük nekik, hogy részesei voltak ennek a hosszú és izgalmas folyamatnak. De még ekkor sem volt minden tökéletes. Egyik este, amikor ismét kudarcba fulladt a keverék, reggel a keverőtálca alján, a redőkben megbújva felfedeztünk egy ultravékony, mégis szinte törhetetlen kompozit-pehelylapot. Ez volt a fordulópont. Tudtuk: jó úton járunk. Mint az óvodások, büszkén cipeltük magunkkal mindenhová. Egy vicces sztorit is muszáj megosztanunk: másnap reggel a konyhaasztalon ott sorakozott az új mintadarab, a felfirkált receptvázlat, és egy üzenet a családnak: „Ne dobd ki, mert megütlek!” Ezután indult el a tudatos, szakmai munka teljes sebességgel. Célunk a természetes kő textúra megalkotása volt. Közel egy év kísérletezés és tesztelés után végre megtaláltuk a tökéletes receptet. Az anyag nemcsak fagyálló, hanem hihetetlenül élethű is, mintha egy meteorit darabját tartanád a kezedben. De itt nem álltunk meg. Maximalisták vagyunk, nem akartunk csak fekete árnyalatokkal dolgozni. Megalkottuk a természet színeit is: föld, fű és ásványok halvány árnyalatai jelentek meg a kompozitokon. Boldogan nyugtáztuk: 8 összetevőből el tudjuk készíteni a tökéletes kőkompozit tálakat, a receptet pedig hét lakat alatt őrizzük. Ezután már csak a formákra és méretekre kellett fókuszálnunk. A szívünk már elégedett volt, de az elménk új kihívásokat keresett.

Így született meg a következő cél: 3D-s, vertikális üreges sziklák megalkotása.

Ismét elindult a tanulás, az álmatlan éjszakák, a kísérletezés. Egy amerikai kutatás tanulmányozása közben egyetlen kiragadott mondat új reményt adott: láttuk, hogyan lehetne egy teljesen új anyagot kifejleszteni. Beszereztük a hozzávalókat.

Az első kísérletnél (itt is egy vicces sztori következik ), az anyagok reakcióba léptek egymással, és mint egy vulkán, elkezdtek forrni és kicsapódni! Újabb kérdőjelek, újabb rejtélyek – de nem adtuk fel. Végül sikerült. Megalkottuk a vertikális sziklák technológiáját is. Ez a hosszú út az ytongból faragott szikláktól indult, fejlődött, és mostanra kiforrott, kifinomult formát öltött.

Most pedig elérkezett az idő, hogy másokkal is megosszuk a harmonikus kompozíciók lehetőségét.